Levelek Tormának

Táncdalfesztivál a tartótisztek ritmusában

Kelemen Kristóf saját, Megfigyelők című drámáját rendezte meg a Trafóban, 2018-ban. Szerencsés vagyok, hogy megcsíphettem az előadást élőben, most neked ajánlom, mert lehetőséged nyílik rá, hogy megnézd online. Bármennyire is kegyetlen, kegyvesztett állapot konzerv színházat nézni (gyerekkoromban nagyon szerettem  a színházi közvetítéseket, „felvételről”), de a szűkös körülmények ellenére is, a világegyetem tágul, és hál’ Istennek, még lehet orientálódni. A május 9-16-23-án, 20:00h-kor elérhető online bemutatóról itt tájékozódj!

Az állambiztonság valamiért Michael Besenczy filmrendező szakos angol cserediákot szemeli ki megfigyelése tárgyának, rászabadítanak osztálytársat, ügynököt. A megfigyelés miértje, az  államellenes tevékenység felderítése, mivolta elenyészik az egyéni megfeléskényszertől terhelt sorstragédiák végkifejlete mellett. Remek fiatal színészek (Baki Dániel, Rétfalvi Tamás, Réti Iringó, Jankovics Péter)  oltják a nem kevésbé remek dráma ívét, Schnábel Zita, a hetvenes-hatvanas évek magyar valóságát tűpontosan megidéző díszletében (tényleg káprázatosan pasztell).

Az egész drámában nem is a megfigyelt vélt bűne, vagy a megfigyelés miértje a leginkább tragikus, hanem a megfigyelést bevállaló, abban közvetlen-közvetve részt vevő szereplők saját sorsukból való kifordulása.

Igazán klassz az előadás zenéje, dalbetétei, a Kontoll Csoport „Besúgók és provokátorok” című dala is elhangzik, Márton Péter (Prell) ütős, szellemesen minimál megközelítésében.

A leghátborzongatóbb a Horváth hadnagyot, a tartótisztet  játszó Jankovics Péter, ahogyan Fényes Szabolcs-Bacsó Péter: Te szeress legalább című szerzeményét énekli. Súlyos…

A hatalom által elrendelt megfigyelés, valaki megfigyelése, egymás megfigyelése, önmagunk megfigyelése, önmagad megfigyelése gépies mechanizmussá válik, a játszma résztvevőinek feloldhatatlan konfliktusa önazonosságukkal maga a tragédia.

Trailer
ITT
Szereplők
Somogyi Sándor („Rómeó” fn. ügynök)
Baki Dániel
Michael Besenczy
Rétfalvi Tamás
Sárközi Judit
Józsa Bettina
Rózsa Erzsi („Puma” fn. ügynök)/Pataki elvtársnő
Réti Iringó
Horváth hadnagy
Jankovics Péter
Dramaturg
Turai Tamás
Látvány
Schnábel Zita
Jelmezasszisztens
Bartos Letícia
Zene
Márton Péter (Prell)
Videó
Virág Balázs
Kutatás (archív felvételek)
Barna Orsolya
Technikai vezető
Lengyel Ákos
Rendezőasszisztens
Totobé Anita, Bordás Katinka
Szervezés
Kiss Réka Judit
Produkciós vezető
Böröcz Judit
Rendező, író
Kelemen Kristóf

Ajánlott olvasmány:

Szőnyei Tamás: Nyílván tartottak

Írj vissza

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük